úgyérzem, hogy minden, ami bennem volt elfogyott. konkrétan nem tudom, hogy mi az ami nincs, de az ürességet egyértelműen érzem. lehetséges az, hogy érzelmileg lettem üres? annyiszor vertek át, úgyhogy én ezen meg sem lepődnék. 
de ez a hetem valahogyan nagyon más volt. érzelmileg sokat kaptam, hideget valahogyan többet mint meleget, és talán épp ezért ment el a kedvem az egész érzelgősditől. 
de nem csak az érzelem, hanem a remény is kihalt belőlem. azt mondják, hogy a remény hal meg utoljára, de nálam ez halt meg másodszorra. már rég nem tudok reménykedni a dolgokban. 
pedig pont hogy egy valaki kéne nekem, akiért mondjuk érdemes lenne felkelnem. de nincs. és én csak felkelek minden reggel fél hatkor, elkészülődök, elmegyek suliba, hazajövök, tanulok, néha egy kis olyat is csinálok, amit élvezek, aztán lefekszek. és másnap kezdődik minden előről. 

reménytelenség a köbön.