annyira egy témára vagyok hangolva mostanság. és hogy mi az? hát mi más, mint a síugrás.?! szóval szerintem az összes barátomnak meg családtagomnak elege van már belőlem, de nem tudok mit csinálni. obsessed lettem. bocsi. de egyszerűen annyira jókat ugrik schlieri, morgi meg a többi, ráadásul olyan aranyosak az osztrákok, a norvégok, a szlovének, hogy ajjajj.
de viszont látva hogy milyen sikeresek és milyen boldogok... belegondoltam hogy itt vagyok én ( és ezzel visszatérek az előző posztomra ), és csak azt tudom magamról elmondani, hogy az egyetlen dolog amire büszke vagyok azok a fotóim. Mert oké, rajzolgatok, meg zenélgetek,de még fotózni is csak fotózgatok, és ezzel nem érek el semmit. mert én csak azt akarom, hogy valaki büszke legyen rám, és azt mondja: igen, ez a lány megcsinálta. ! ezt az egyetlen egy dolgot szeretném, olyan nagy kérés ez?

és ugye itt van a szakmás dolog, aminek még nem kéne itt lennie, de engem ez mindig is foglalkoztatott. az egyetlen amiben eltudnám magam képzelni, az a fotózás. mert apu azt mondja, hogy jó ha beszélek minimum két nyelvet, de az önmagában semmit sem ér, társulnia kell valamivel, mint például egy jogi cég, vagy ilyen meg olyan pénzügyi cuccos. de ez az amit én egyáltalán nem akarok csinálni. én nem tudnék leülni egy géphez és bérszámfejteni egész életemben. nekem az nem menne.

én csak elakarok költözni egy hegyre egy kis városba, ahol németül vagy norvégul beszélnek, és a síugró férjemmel élni a boldog kis életünket. vicc. (kivéve a hegyeset; tényleg elakarok oda költözni)